Olvasom a Kicsi angyalkák című könyvet, amely gyermeknevelésről szól az azonos c. BBC műsor alapján. Jó kis könyv, tetszik, amiket ír. Főleg az, hogy a közölt elveket ki is próbálták a gyakorlatban, és működött.
Ezzel kapcsolatban jutott eszembe egy triviális gondolat. Triviális, de mint sok triviális dolgot nehéz megélni, hiába kézenfekvő elvről van szó.
Kétféleképpen lehet kommunikálni a gyerekekkel:
1. Ha jól viselkedik (ez persze marha szubjektív, de ne bonyolítsuk el), akkor nem szólunk semmit. Ha rosszul, leszidjuk, felpofozzuk vagy bármi más módon jelezzük, hogy ez nem tetszik nekünk. Azaz nem reagálunk a pozitív dolgokra, de negatívan reagálunk a negatívakra. Ez az APEH módszer, illetve a UNIX parancssori programok kimeneti filozófiája.
2. Ha jól csinál valamit, megdicsérjük. Ha rosszul, megmondjuk neki, hogy ez nem szép, de aztán nem foglalkozunk vele, nem szidjuk, stb. Azaz nem vágunk vissza negatív módon. Mivel nem kap megerősítést a viselkedés, leszokik róla.
Mindkettő működik. Csak a második egy sokkal elégedettebb, boldogabb és békésebb családhoz vezet. Kár, hogy az ember a nevelt minta alapján sokszor az első kategóriába süllyed vissza.
Tudatosság – ez a kulcs. Figyelni saját magunkat, illetve támogató társ esetén egymást, és visszafogni magunkat-egymást, ha az 1. módszerre esnénk vissza.