Egyre több dolgot TDD módon írok meg. Ami szembetűnő a korábbi, először implementálok aztán ha van rá idő írok hozzá tesztet (nem fogok) módszerhez az a következő:
-Sokkal kevesebbet, nagyon sokszor egyáltalán nem debugolok. Ez eszement sok időt spóroló tevékenység, gyűlölöm, amikor 2-3 percet is nyomkodok, mire eljutok a betegnek vélt ponthoz a debuggerben. Ott aztán sokszor kilép a debugger (pont timeoutolt a web worker process), release kód miatt nem mutat változókat, továbbléptetem, aztán kezdhetem elölről (lehet mozgatni a current pointert, de ha már okoztunk mellékhatásokat hiába megyünk vissza), stb. Szeretem az advanced debuggung témát, de utálom az időt vele feleslegesen tölteni.
-A GUI-t alig indítom el, ezáltal megint nagyon sok időt takarítok meg.
-Az implementált dolgaim azonnal mennek, amikor a GUI-t is elindítom, már csak élvezni kell az eredményt.
-Hamarabb készen vagyok a feladattal. Tudom, ezt nem lehet objektíven mérni, mert nincs mihez viszonyítani. De az első két pont miatt érzésre annyi időt megtakarítunk, ami felülmúlja a tesztekre szánt időt.
Igazából a TDD nem is a tesztelésről szól. Ez komplexitás és félelem kezelés. Arról szól, hogyan implementáljuk egy bonyolult feladatot sok kicsit változaton keresztül úgy, hogy ne őrüljünk bele, ne legyen sok kudarcunk. Az már csak egy plusz, hogy sokkal jobb lesz a kódminőség.